Az atorta alapvető kötelezettségének tekinti a személyes adatok védelméhez fűződő jog maradéktalan biztosítását működése körében, -, ezért minden rendelkezésünkre álló eszközzel és minden lehetséges módon  arra törekszünk, hogy az adataidat az EU 2016/679 rendeletének („Általános Adatvédelmi Rendelet”) való legteljesebb megfeleléssel, illetve a vonatkozó egyéb jogszabályokkal összhangban kezeljük. Tekintettel arra, hogy az alapul fekvő jogi szabályozás egyik legfőbb célja az átláthatóság biztosítása, a jelen dokumentumban kívánunk Téged tájékoztatni személyes adataid gyűjtéséről, használatáról, továbbításáról és nem utolsó sorban védelméről – különös tekintettel azokra az esetekre, amikor termékeink és/vagy szolgáltatásaink folytán kerülsz kapcsolatba velünk weboldalunkon vagy más egyéb mobilalkalmazáson keresztül.

Fenntartjuk a jogot a jelen Adatvédelmi irányelvek meghatározott időszakonként történő aktualizálására és módosítására annak érdekében, hogy az itt rögzített feltételek  mindig a személyes adatok kezelésének aktuális módját tükrözzék, illetve mindenben megfeleljenek a hatályos jogszabályi kötelezettségeknek. Abban az esetben, ha a jelen rendelkezések valamelyikében fentiek alapján változás állna be, az Adatvédelmi irányelvek módosított verzióját közzétesszük weboldalunkon, és ezért kérjük, időről időre szíveskedjenek tanulmányozni a jelen Adatvédelmi irányelvek aktuális tartalmát.

Kik vagyunk és hogyan tud bennünket elérni?

Az atorta a Magyarország joga szerint Magyar Hachi kft. (székhely: 1154 Budapest, Szerencs utca 187; cégnyilvántartási szám: 01-09-418357; közösségi adószám: 32327672-2-42.) (nevezett társaságok a továbbiakban együttesen: „atorta” vagy  „mi”). Felhívjuk szíves figyelmedet, hogy társaságaink a személyes adataid kezelése és feldolgozása során a hatályos adatvédelmi jogszabályok értelmében együttes adatkezelőnek minősülnek.

Véleményed fontos számunkra és örömmel osztunk meg veled minden olyan információt, amely adataid kezelésével kapcsolatban felmerülhet. Ezért ha bármilyen kérdésed lenne felénk, javasoljuk, hogy tájékoztatásért fordulj az atorta adatvédelmi tisztviselőjéhez a data.protection@atorta.hu e-mail címen keresztül.

Milyen kategóriájú személyes adatokat kezelünk?

Általánosságban személyes adataidat közvetlenül tőled kérjük be, így azok begyűjtése során képes vagy befolyásolni, hogy milyen típusú információt osztasz meg velünk. Példának okáért az alábbi információt kapjuk tőled:

  • atorta felhasználói fiókjának elkészítése során továbbítod nekünk e-mail címedet, vezeték- és keresztnevedet;
  • Emellett az atorta felülethez tartozó személyes oldaladon (Saját fiók) további információt is megadhatsz, úgyis mint: becenév, mobiltelefonszám, vezetékes telefonszám, szállítási cím, bankkártyaadatok stb.;
  • Rendelés leadásakor információt adsz nekünk magadról, a megvásárolni kívánt termékről, szállítási címedről, számlázási adataidról, a kiválasztott fizetési módról, telefonszámáról, stb.

Lehetőséged van arra, hogy az atorta felületre akár Facebook vagy Google fiókodon keresztül is regisztrálj. Amennyiben a fenti lehetőségek bármelyike mellett döntesz, a kiválasztott link átirányít téged a Facebook Admin / Google LLC oldalra, ahol az adott szolgáltató fog tájékoztatni az általuk felénk (atorta) továbbított adatok kezelésének módjáról. A Facebook, illetőleg a Google adatvédelmi irányelveit a következő linkekre kattintva tudod tanulmányozni:

https://www.facebook.com/about/privacy

https://policies.google.com/privacy

Annak érdekében, hogy az online felhasználói élményt még személyesebbé, ajánlatainkat pedig preferenciáid szerint még egyedibbé tegyük, bizonyos információkat a weboldalunkon tett látogatásaid, valamint okostelefonos alkalmazásunk használata során a böngészési és felhasználói magatartásáról is gyűjthetünk és feldolgozhatunk. Kérjük, hogy ennek feltételeivel kapcsolatban bővebb tájékoztatásért olvasd el az adatkezelés célját tárgyaló alábbi fejezetet.

Weboldalunkon és okostelefonos alkalmazásunkban tárolhatunk és gyűjthetünk olyan adatokat, amelyeket sütikkel és hasonló technológiákon keresztül dolgozunk fel az erre vonatkozó Süti szabályzatnak megfelelően.

Nem gyűjtünk és semmilyen módon nem kezelünk az Általános Adatvédelmi Rendelet szerint különleges kategóriájúnak minősülő érzékeny adatot. Ezzel összhangban a 16. életévüket az adatszolgáltatás időpontjáig be nem töltött kiskorúak adatait sem gyűjtjük és nem kezeljük.

Mi az adatkezelés célja és jogalapja?

Személyes adataidat az alábbi célokból használhatjuk fel:

  1. Az atorta szolgáltatások nyújtásához az számodra

Ez az általános cél magában hordozza a következő felhasználási köröket, amennyiben alkalmazandók:

  • Felhasználói fiók létrehozása és kezelése az atorta felületen;
  • Megrendelések feldolgozása, beleértve azok befogadását, átvilágítását, kiszállítását és számlázását is;
  • Megrendelések törlésével vagy bármely egyéb, a megvásárolt áru vagy szolgáltatás megrendelésével kapcsolatos ügyek intézése;
  • Visszárus termékek kezelése a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően;
  • Termékek ellenértékének visszatérítése a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően;
  • Támogató jellegű szolgáltatások biztosítása, ideértve az atorta által hirdetett termékekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatos, vagy egy adott megrendelést érintően az általatok hozzánk intézett kérdések megválaszolását.

Adataidnak fenti célokból történő kezelése és feldolgozása az esetek többségében az atorta és közted létrejövő szerződés megkötéséhez és teljesítéséhez szükséges. Mindezen túl, bizonyos adatok e körben való kezelését jogszabályi rendelkezés írja elő, ideértve az adózás rendjéről és a számvitelről szóló törvényeket is.

A “Saját preferenciák” szolgáltatás használata.

  1. Szolgáltatásaink fejlesztéséhez

Azon dolgozunk, hogy neked mindig a lehető legszínvonalasabb szolgáltatást és online vásárlói élményt tudjuk biztosítani. Ehhez többek között szükségünk van vásárlási szokásaidról bizonyos információk gyűjtésére és felhasználására; ezért végzünk közvetlenül, vagy külső partnerek bevonásával piackutatást, valamint kérünk téged egy adott megrendelést követően az elégedettségét mérő kérdőív kitöltésére.

Ezeket a tevékenységeket jogos üzleti érdekeinkre alapozva végezzük, ugyanakkor mindig szem előtt tartjuk azt, hogy az alapvető jogaid és szabadságaid az ilyen tevékenységek során csorbát ne szenvedjenek.

  1. Marketing tevékenységekhez

Szeretnénk téged folyamatosan tájékoztatni az érdeklődési körödbe tartozó termékekkel kapcsolatos aktuális ajánlatainkról és legfrissebb híreinkről. Ennek érdekében –- bizonyos időközönként általános és tematikus tartalmú hírleveleket küldünk neked elektronikus csatornáinkon keresztül (e-mailben / SMS-ben / mobil értesítésben / bannerek, felugró üzenetek formájában / stb.), valamint tájékoztatunk az általad korábban vásárolt, illetve megrendelni kívánt termékekhez hasonló vagy azokat kiegészítő termékekről. Szeretnénk továbbá más egyéb kereskedelmi jellegű megkeresést, valamint személyre szabott ajánlatokat megjeleníteni weboldalunkon illetve a mobilalkalmazáson keresztül. Annak érdekében, hogy az érdeklődésedre számot tartó információval láthassunk el, felhasználói profilalkotás céljából felhasználhatunk bizonyos adatokat vásárlási szokásaiddal (pl. megtekintett termékek / kívánságlistához adott termékek / megvásárolt termékek) kapcsolatban. Minden esetben gondoskodunk róla, hogy az ilyen jellegű adatkezelés és -feldolgozás a Te jogaidnak és szabadságaidnak legteljesebb figyelembe vételével történjen, és szavatoljuk, hogy az adatkezelés során alkalmazott folyamatok és intézkedések rád nézve semmilyen hátrányos jogkövetkezménnyel nem járnak, jogaidat nem korlátozzák, azokat különösebben nem érintik.

Marketingkommunikációs tevékenységünket a legtöbb esetben az Te előzetes hozzájárulásoddal végezzük, melyet a „Szeretnék értesítést kapni a legjobb ajánlatokról!” tartalmú kitöltőbox kipipálásával tudsz megadni. Bármikor meggondolhatod magadat és visszavonhatod hozzájárulásodat, mégpedig az alábbi módon:

  • a felhasználói fiók beállításainak megváltoztatásával, a “Saját fiók/ Értesítések és hírlevelek” menüpontban;
  • a tőlünk kapott üzenetek alsó szekciójában elhelyezett “Szeretnék leiratkozni” című link megnyitásával; vagy
  • az atorta-al való kapcsolatfelvétellel a fentiekben rögzített elérhetőségeken keresztül.

Bizonyos marketingtevékenységeinket jogos üzleti érdekeinkre hivatkozással  kereskedelmi működésünk népszerűsítésére és fejlesztésére használjuk. Minden olyan esetben azonban, amikor jogos üzleti érdekeinkre tekintettel hozzád kapcsolódó információt használunk fel, azt a tőlünk e körben elvárható legnagyobb gondosság tanúsításával és annak legteljesebb garantálásával tesszük, hogy az alapvető jogaid és szabadságaid ne sérüljenek. Ugyanakkor bármikor kérheted tőlünk a fentebb körülírt módok bármelyikének igénybe vételével, hogy a személyes adataidnak marketingcélú kezelését szüntessük meg, mely kérésedre a lehető leghamarabb igyekszünk válaszolni.

  1. Jogos üzleti érdekeink védelméhez

Felmerülhetnek olyan helyzetek, amikor saját jogaink és üzleti érdekeink érvényesítése és kereskedelmi tevékenységünk védelme megkívánja bizonyos információk továbbítását. Ilyen helyzetek lehetnek a teljesség igénye nélkül a következők:

  • védelmi és egyéb óvintézkedések a weboldal és az atorta felületet használók biztonságát veszélyeztető kibertámadások ellen;
  • intézkedések az esetleges csalási kísérletek megakadályozására és felderítésére, beleértve az idevágó információk továbbítását az illetékes hatóságok és közhatalmi szervek felé;
  • intézkedések minden további kockázat kezelésére.

Az adatkezelés és -feldolgozás fentiekben körülírt típusaira vonatkozó felhatalmazásunk a saját kereskedelmi tevékenységünk védelmét célzó jogos üzleti érdekünkből adódik, miközben folyamatosan szavatoljuk, hogy az általunk végrehajtott vagy kilátásba helyezett intézkedések figyelembe veszik a saját érdekeink és az te alapvető jogaid és szabadságaid közötti egyensúly és arányosság elvét.

Továbbá, az adatkezelést és -feldolgozást bizonyos esetekben jogszabályi kötelezettségeink teljesítésére figyelemmel végezzük, így különösen azért, hogy a hatályos törvények által az adott ügyletre vonatkozóan előírt alapelvek és értékek szavatolásához szükséges.

Milyen időtartamig tároljuk az személyes adataidat?

Főszabály szerint személyes adataidat az atorta felhasználói fiók meglétének időtartamáig tároljuk. Ettől függetlenül bármikor kérheted tőlünk bizonyos adataid törlését vagy a felhasználói fiók megszüntetését, mely kérésre kivétel nélkül válaszolunk azzal, hogy közben bizonyos adatokra vonatkozóan biztosítjuk az – akár a felhasználói fiók megszüntetését követően is fennálló – törvényi őrzési-tárolási követelménynek való megfelelést.

Amennyiben nem rendelkezel atorta fiókkal, főszabály szerint minden megrendeléssel kapcsolatos információt kötelesek vagyunk a megrendelés teljesítésétől számított 3 [három] év időtartamig tárolni. A fent írtakhoz hasonlóan előfordulhat, hogy a hatályos törvényi őrzési-tárolási követelményeknek megfelelően bizonyos adatokra vonatkozóan kötelesek vagyunk a hároméves időtartamot meghaladóan is biztosítani az adatok tárolását.

Kinek továbbítjuk személyes adataidat?

Bizonyos esetekben az alábbi megosztási körökbe tartozó feleknek továbbítjuk személyes adataidat, illetve ezeknek adunk hozzáférést bizonyos személyes adataidhoz:

  • piackutatási szolgáltatást végző partnereinknek;
  • marketing / telemarketing szolgáltatást végző ügyfeleinknek;
  • pénzügyi / banki szolgáltatást nyújtó partnereinknek;
  • futárszolgálati, gyorspostai kézbesítéssel foglalkozó beszállítóinknak;
  • az atorta-éval azonos cégcsoportba tartozó vállalatoknak;

Jogszabályban előírt kötelezettségünk teljesítése, illetve jogos gazdasági érdekeink védelme érdekében, bizonyos személyes adatokat kiadunk közhatalmi szerveknek.

Teljes körűen szavatoljuk, hogy harmadik félként azonosított magánjogi szervezet kizárólag az adatvédelemre, információbiztonságra és titoktartásra vonatkozó jogszabályi rendelkezések legteljesebb betartásával, az ilyen szervezettel kötött megállapodásban rögzített szerződéses terjedelemben férhet hozzá az adataidhoz.

Melyik országokba továbbítjuk az személyes adataidat?

Általános szabályként az Ön személyes adatait az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség (EGT) területén tároljuk és dolgozzuk fel.

Abban az esetben, ha az Ön személyes adatait az Európai Unión vagy az EGT-n kívülre továbbítjuk, a továbbítás a) az Európai Bizottság határozata alapján történik, amelyben az Európai Bizottság úgy határoz, hogy az érintett harmadik ország megfelelő szintű védelmet biztosít, b) kötelező erejű vállalati szabályok alapján vagy c) az Európai Bizottság által elfogadott általános szerződési feltételek alapján. Ezen túlmenően, ha megállapítjuk, hogy az említett intézkedések egyike nem elegendő a megfelelő szintű védelem biztosításához, eseti alapon további technikai és/vagy szervezeti biztonsági intézkedéseket fogadunk el az Európai Bizottság ajánlásainak megfelelően.

Bármikor kapcsolatba léphet velünk a fent megadott elérhetőségeinken, ha többet szeretne megtudni azokról az országokról, ahová az Ön adatait továbbítjuk, valamint az ezen adattovábbításokra vonatkozó garanciákról.

Hogy védjük a személyes adataid biztonságát?

Vállaljuk, hogy a személyes adatok biztonságát az iparági normáknak megfelelő műszaki és szervezeti intézkedések foganatosításával teljes körűen szavatoljuk.

Személyes adataidat biztonságos szervereken tartjuk, a legmodernebb technológiát alkalmazó titkosítási algoritmusok és tárhelybővítési mechanizmusok használatával.

Fizetésekhez a Barion fizetéstámogató szolgáltatásait használjuk. Minden fizetéssel kapcsolatos információ SSL technológiával biztosított titkosítást kap.

Felhívjuk figyelmedet, hogy – személyes adataid védelmére irányuló minden igyekezetünk ellenére – a világhálón általában és más nyilvános hálózatokon továbbított információ biztonsága sosem tekinthető teljesnek, így előfordulhat, hogy az ilyen adatokat illetéktelen harmadik személyek lehalásszák és felhasználják. A nem a mi ellenőrzésünk alá tartozó rendszerek sebezhetőségéért és sérülékenységéért nem vállalunk felelősséget.

Milyen jogok illetnek meg téged?

Az Általános Adatvédelmi Rendelet számos joggal ruház fel téged a személyes adatok vonatkozásában. Kérheted az adataidhoz való hozzáférést, a nyilvántartásunkban tévesen szereplő adatok helyesbítését, illetve tiltakozhatsz személyes adataid kezelése ellen. Jogod van ahhoz is, hogy panaszt, ellenvetést tegyél a hatáskörrel rendelkező felügyeleti hatóságnál, vagy keresetet intézz az illetékes bírósághoz. Helyzettől függően jogodban áll személyes adatainak törlését követelni, az adatkezelés korlátozását, ill. adatainak zárolását, valamint az adatok hordozhatóságának biztosítását kérni.

A fenti jogokkal kapcsolatos bővebb tájékoztatásért olvasd át az alábbi táblázatot.

Jogainak érvényesítéséhez a fenti elérhetőségeken keresztül tud velünk kapcsolatba lépni. Kérjük, olvassa el figyelmesen a következő pontokat, amennyiben jogait szeretné érvényesíteni:

Azonosítás. Valamennyi, személyes adatokat tartalmazó nyilvántartás bizalmasságát szigorúan vesszük, ezért kérjük, hogy az ilyen nyilvántartásokra vonatkozó kérését az atorta fiókhoz tartozó e-mail címéről küldje meg nekünk. Amennyiben más e-mail címet használ, úgy fenntartjuk a jogot arra, hogy személyazonosságát egy további kérdéssorból álló azonosítási eljárás keretében ellenőrizzük.

Díjak. Személyes adataihoz fűződő jogainak gyakorlásával kapcsolatban nem számítunk fel díjat, kivéve, ha az adatközlésre vagy hozzáférésre vonatkozó kérése alaptalan, fölöslegesen ismétlődő, aránytalan vagy túlzó, mely esetben az adatszolgáltatást vagy az adatokhoz való hozzáférést méltányos díj ellenében biztosítjuk. Esetleges díjfizetési igényünkről minden esetben előzetesen, a kérés feldolgozása előtt értesítjük.

Válaszadási határidő. Minden érvényes igényre legfeljebb egy hónapon belül válaszolunk, kivéve, ha a kérésben megfogalmazott igény kifejezetten bonyolult vagy ha egyszerre több kérést küldött, mely esetben válaszunkat legfeljebb három hónapon belül megküldjük Önnek. Amennyiben egy hónapnál hosszabb időre van szükségünk kérése feldolgozásához, azt mindenképpen jelezzük Önnek. Ennek keretében előfordulhat, hogy kérésének minél pontosabb megválaszolása érdekében bővebb tájékoztatást kérünk be Öntől arra vonatkozóan, hogy milyen adatokra vagy dokumentumokra van szüksége, és mivel kapcsolatban merültek fel aggályai, ha vannak ilyenek. Így gyorsabban tudunk Önnek segíteni és a válaszadáshoz szükséges idő is rövidül.

Harmadik fél joga. Nem vagyunk kötelesek kérésének megválaszolására, ha a kérésben megfogalmazott igény teljesítése más adatvédelmi alany, ill. harmadik fél jogának vagy szabadságának megsértését vonná maga után.

Hozzáféréshez való jog

Kérheti tőlünk, hogy:
·        erősítsük meg , amennyiben személyes adatának kezelése történik nálunk;
·        biztosítsunk másolati példányt az adatkezelés tárgyát képező személyes adatokhoz;
·        nyújtsunk további tájékoztatást személyes adataira vonatkozóan, így különösen arra vonatkozóan, hogy milyen adatokkal rendelkezünk, az adatkezelés céljairól, kivel osztjuk meg ezeket az adatokat, illetve, hogy továbbítjuk-e ezeket az adatokat külföldre továbbá, hogy milyen módon védjük ezeket az adatokat, meddig tároljuk ezeket az adatokat, milyen jogokat élvez Ön ezekkel az adatokkal kapcsolatban, milyen módon és formában tud panaszt tenni, és végül, hogy honnan szereztük meg az Ön adatait, amennyiben az erre vonatkozó tájékoztatást a jelen pont szerinti értesítést megelőzően még nem bocsátottuk az Ön rendelkezésére.

Helyesbítéshez való jog

Kérheti, hogy helyesbítsük ill. egészítsük ki az Önre vonatkozó pontatlan vagy hiányos személyes adatokat.
A tévesen szereplő adat helyesbítése előtt megvizsgálhatjuk az érintett adatok valóságosságát, illetve pontosságát.

Törléshez, elfeledtetéshez való jog

Személyes adatának törlését kérheti, de kizárólag abban az esetben,
·        ha az érintett adat már nem szükséges az annak begyűjtésekor megfogalmazott adatkezelési célok teljesítéséhez; vagy,
·        ha Ön visszavonta hozzájárulását (amennyiben az adatkezelés kizárólag hozzájáruláson alapul); vagy,
·        ha Ön tiltakozáshoz való jogát gyakorolja; vagy,
·        ha az érintett személyes adatot jogtalanul kezelték; vagy,
·        ha az érintett adat törlését jogszabályi kötelezettség írja elő.

Személyes adatának törlésére irányuló kérését nem vagyunk kötelesek teljesíteni, ha személyes adatának kezelése az alábbi okokból szükséges és indokolt:
·        uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettségnek való megfelelés miatt; vagy
·        jogi igények előterjesztése, érvényesítése vagy védelme érdekében.

Fentieken túl felmerülhet egyéb olyan körülmény is, amikor személyes adatának törlésére irányuló kérését nem vagyunk kötelesek teljesíteni, elsősorban azonban a felsorolt esetekben tagadhatjuk meg erre irányuló kérését.

Felhívjuk arra a figyelmét, hogy a jelen pont szerinti törlési jog gyakorlása előtt ajánlott az atorta fiókjából letölteni, majd pedig elmenteni minden olyan dokumentumot (értve ez alatt elsősorban: számlák, jótállási levelek), amelyek az atorta-tól érkező megrendelésekkel kapcsolatosak, függetlenül attól, hogy a megrendelésben megjelölt számlázási fél Ön volt-e, vagy egy másik személy, esetleg szervezet. Amennyiben fenti intézkedést elmulasztja megtenni, mielőtt törlési jogával él, ezek a dokumentumok elvesznek, és ezeket az atorta nem fogja tudni pótolni Önnek, miután az adattörlési eljárás és az atorta fiók – annak valamennyi adatával és dokumentumának törlésével együtt járó – megszüntetése vissza nem fordítható, végleges folyamat.

Adatkezelés korlátozására irányuló jog (zárolási jog)

Kérheti, hogy személyes adatainak kezelését korlátozzuk (ti. adatait zároljuk), ám kizárólag ha az alábbiak valamelyike teljesül:
·        ha Ön vitatja a személyes adatok pontosságát, ennek ellenőrzéséhez szükséges időtartamra; vagy,
·        ha az adatkezelés jogellenes, és Ön ellenzi az adatok törlését; vagy,
·        ha az érintett adat már nem szükséges az annak begyűjtésekor megfogalmazott adatkezelési célok teljesítéséhez, de annak törlését bizonyos jogi igények előterjesztése, érvényesítése, vagy védelme kizárja; vagy,
·        ha tiltakozáshoz való jogával élt, és a mi eljárásunk jogszerűségének vizsgálata még nem zárult le.

Zárolási jog gyakorlása esetén személyes adatát továbbra is jogosultak vagyunk használni, amennyiben:
·        az erre vonatkozó hozzájárulást megkaptuk Öntől; vagy,
·        ha az érintett adat használata (megléte) bizonyos jog vagy jogos érdek bíróság előtti érvényesítése érdekében szükséges; vagy
·        ha az érintett adat használata (megléte) egy másik természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében szükséges.

Adatok szállíthatóságának biztosítása (adathordozhatósághoz való jog)

Kérheti tőlünk, hogy személyes adatát tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban bocsássuk az Ön rendelkezéséretovábbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa, ha
·        az adatkezelés kizárólag az Ön hozzájárulásával történik és az Ön által kötött megállapodásban rögzített szerződéses felhatalmazáson alapul; és
·        az adatkezelés automatizált módon történik.

Tiltakozáshoz való jog

Az Ön saját helyzetével kapcsolatos okbóll bármikor tiltakozhat személyes adatainak kezelése ellen, amennyiben úgy ítéli meg, hogy alapvető jogai és szabadságai üzleti érdekeinkkel szemben ezt kívánják meg.

Bármikor, indokolás nélkül tiltakozhat személyes adatainak direktmarketing-célú kezelése ellen is (ideértve a felhasználói profilalkotást is), amennyiben az a közvetlen üzletszerzéshez kapcsolódik, mely esetben az adatkezelést a lehető leggyorsabban megszüntetjük.

Automatizált folyamatok végrehajtása

Mint adatkezelési alany, kérheti, hogy mentesítsük a kizárólag automatizált folyamatokkal meghozott döntések hatálya alól, de csakis abban az esetben,
·        ha az ilyen folyamatban meghozott döntés Önre nézve joghatással járna; vagy
·        ha Önt hasonlóanjelentős mértékben érintené.

A jelen pont szerinti jog nem érvényesíthető, ha az automatizált döntéshozatal eredményeként meghozott döntés:
·        az Önnel kötendő szerződés megkötéséhez vagy teljesítéséhez szükséges; vagy,
·         ha meghozatalát olyan uniós vagy tagállami jog teszi lehetővé, amely az Ön jogainak és szabadságainak, valamint jogos érdekeinek védelmét szolgáló megfelelő intézkedéseket is megállapít; vagy
·        ha az Ön kifejezett hozzájárulásán alapul.

Panasztételhez való jog

Önnek joga van panaszt tenni az illetékes felügyeleti hatóságnál a személyes adatainak kezelésével kapcsolatban.

A magyarországi adatvédelmi felügyeleti hatóság elérhetőségei:

Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

Székhely: 1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.

Levelezési cím: 1363 Budapest, Pf. 9.

Telefon: +36-1-391-1400

Fax: +36-1-391-1410

Honlap: www.naih.hu

E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu

A felügyeleti hatóságnál történő panasztételhez való törvényes jogának sérelme nélkül kérjük, hogy először velünk vegye fel a kapcsolatot, és garantáljuk, hogy mindent megteszünk a panasza békés rendezése érdekében.

e-mailben a következő címen tud kapcsolatba lépni velünk: data.protection@atorta.hu

– postai úton vagy futárral a következő címre tud levelet küldeni:

Név: Magyar Hachi kft

székhely: 1154 Budapest, Szerencs utca 187

Kérjük a levélre írja rá, hogy a levelet az adatvédelmi tisztviselő részére kéri kézbesíteni.

Ismételten felhívjuk a figyelmét arra, hogy az atorta adatvédelmi tisztviselőjéhez bármikor fordulhat, ha a megadott értesítési címek bármelyikére kérést küld.

Cookiek (sütik) használatának szabályzata

Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2022/2065 rendelete (2022. október 19.) a digitális szolgáltatások egységes piacáról és a 2000/31/EK irányelv módosításáról (digitális szolgáltatásokról szóló rendelet), más néven DSA, 2022. november 16-án lépett hatályba.

A rendelet az európai digitális stratégia részét képező új szabályrendszert hoz létre, amelynek célja, hogy biztonságosabb digitális környezetet teremtsen mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára.

Cookiek (sütik) felhasználási politikája és hasonló technológiák

A sütik következő céllal vannak használva:
a weboldal működése érdekébe,
a weboldal látogatóinak viselkedési felülvizsgálata érdekébe,
reklámozási céllal.

Ezt a politikát kitelje síti az atorta személyes adatok védelmére vonatkozó általános szabályai, amelyet itt talál meg, illetve a weboldal Használati feltételei, amelyet itt talál meg és amelyeket, kérjük, olvasson el, mivel további hasznos információkat foglalnak magukba, beleértve az atorta felelősségét a személyes adatok biztonságát illetően, az adatok atorta általi feldolgozásának összes célját, az ön jogait, illetve a kivételeket és ennek korlátait is, stb.
A személyes adatok megfelelő szintű védelmének folyamatos garantálása az atorta fontos célkitűzéseinek egyike. Működésünk során arra törekszünk, hogy az atorta által e területen alkalmazott gyakorlat a lehető leérthetőbb és legátláthatóbb legyen. Bármilyen kérdés esetén örömmel állunk rendelkezésére a data.protection@atorta.hu e-mail címen keresztül

Mik azok a sütik?

A sütik olyan rövid szöveges, betűkből és számokból álló fájlok, amelyeket a felhasználó által felkeresett honlapok töltenek le a számítógép, mobil készülék vagy más berendezés böngészőjére, amelyről az internetet használják. A süti a felhasználó terminálja által az atorta szervere vagy egy harmadik fél szervere felé elküldött kérése alapján telepítődik.

Mire használhatók a Sütik?

Leginkább ezek a fájlok teszik lehetővé a felhasználó termináljának a felismerését és a tartalom egy releváns módon való bemutatását, a felhasználó tetszésére igazítva. A Sütik egy kellemes navigációt biztosítanak a felhasználó számára, illetve elősegítik az atorat azon törekvéseit, hogy gördülékenyebb, alkalmazkodott szolgáltatásokat tudjon nyújtani a felhasználóknak, pl.- online adatvédelem terén való igények, bevásárlókosár vagy lényeges reklám. Ugyanakkor aggregát anonim statisztikák előkészítésében is használjuk, amely segít bennünket megérteni hogyan részesül egy felhasználó az internet weboldalainkban, ez által javíthatunk ezek szerkezetén és tartalmán a felhasználó személyes azonosítása nélkül.

Milyen Sütiket használunk?

Két féle Sütiket használunk: használatonkénti sütik és fix sütik. A használatonkénti sütik olyan ideiglenes fájlok, amelyek a felhasználó termináljában maradnak a szesszió befejezéséig vagy az applikáció lezárásáig. A fix sütik a Sütik paraméterei által meghatározott periódusig maradnak a felhasználó terminálján vagy amíg a felhasználó manuálisan nem törli őket.

Hogyan használja ez a weboldal a sütiket?

Erre a weboldalra való látogatás során a következő süti típusok alkalmazhatóak:
Kimondottan a weboldal működéséhez szükséges Sütik
Elemző Sütik
Reklámhoz szükséges Sütik

Kimondottan a weboldal működéséhez szükséges Sütik és/vagy technológiák a weboldal megfelelően való működéséhez lényegesek, az Ön készülékére, a weboldalra való belépés pillanatában vagy adott esetben a weboldalon végzett tevékenység során állítódnak be. Beállíthatja a böngészőjét, hogy blokkolja a sütiket, viszont ebben az esetben a weboldal bizonyos részei nem fognak helyesen működni.

A Sütik vagy a hasonló technológiák tartalmaznak személyes adatokat?

Magában a Sütik vagy a hasonló technológiák nem kérnek le személyes jellegű információkat használatuk érdekébe és legtöbbször nem is azonosítják személyesen az internet felhasználókat. Vannak viszont helyzetek, amikor a Sütik használata során személyes adatok gyűjthetők össze annak érdekébe, hogy a felhasználó számára bizonyos funkcionalitásokat megkönnyítsenek, vagy a felhasználó preferenciáihoz alkalmazkodva egy jobb felhasználást biztosítsanak. Ilyen adatok oly módon vannak titkosítva, mely lehetetlenné teszi az illetéktelen személyek az adatokhoz való hozzáférését.

Sütik blokkolása

Abban az esetben, ha szeretné blokkolni a sütiket, a weboldal bizonyos funkcionalitásai leállnak, ez pedig a weboldalunk felhasználásában bizonyos működési zavarokhoz vagy hibákhoz fog vezetni. Például a sütik blokkolása meggátolja abban, hogy:
online vásároljon
bejelentkezzen a saját fiókjába

Abban az esetben, ha egyetért ezekkel a korlátozásokkal és szeretné blokkolni a sütiket, akkor kövesse az alábbi utasításokat:

Legtöbb böngésző alapértelmezés szerint úgy van beállítva, hogy elfogadja a sütiket, viszont Önnek lehetősége van megváltoztatni a beállításokat annak érdekébe, hogy blokkoljon pár vagy az összes sütiket.
Válassza ki az Ön böngészőjét az alábbi listából a megfelelő utasítások megjelenítése érdekébe, amelyeket a böngésző megnyitása után kell elvégeznie.

Microsoft Internet Explorer 9 (Windows 7 operációs rendszer)

klikkeljen a Beállítások ikonra (fent jobb oldal)
klikkeljen az Internet Opciók-ra
klikkeljen az Adatvédelemremajd válassza ki az opciókat
klikkeljen az Alkalmazásra, majd az OK-ra a kedvenc beállítások mentéséhez

Google Chrome

klikkeljen a kulcs ikonra és válassza ki a listából az Opciókat
klikkeljen a „Speciális beállítások” lapra
klikkeljen a tartalomra vonatkozó Beállításokra az Adatvédelem részlegből.
válassza ki a kívánt beállításokat
klikkeljen az X-re ahhoz, hogy bezárja

Safari

válassza ki a Beállításokat
klikkeljen az adatvédelmi panelre
válassza ki a kívánt beállításokat
klikkeljen az X-re ahhoz, hogy bezárja

Mozilla Firefox

válassza ki a fő táblázatból az Eszközöket, majd az Opciókat
klikkeljen az Adatvédelemre
válassza ki a kívánt beállításokat
klikkeljen az OK-ra ahhoz, hogy bezárja

A fent megadott linkek nem képezik atorta weboldal tulajdonát és az atorta nem felel ezek tartalmáért.

Kedvelt beállítások adminisztrálása a Sütik beállításával kapcsolatosan

Általában a weboldalakra való belépéshez használt applikáció alapértelmezés szerint megengedi a Sütik és/vagy hasonló technológiák terminálra való mentését. Ezek az alábbi 11. Pontnál megjelenített táblázatban leírt időszakokra vannak tárolva. Ezeket a beállításokat meglehet változtatni olyan módon, hogy a Sütik automatikus adminisztrálását a böngésző blokkolja vagy a minden alkalommal értesüljön a felhasználó, amikor a Sütik a termináljára kerülnek küldésre. Hasznos információk a Sütik adminisztrálási lehetőségeivel és módjaival kapcsolatosan az applikáció (böngésző) beállítási részén találhatók. A Sütik használatának korlátozása befolyásolhatja a weboldal bizonyos funkcionalitásainak működését.

Miért fontosak a Sütik és/vagy hasonló technológiák az Internet számára?

A Sütik és/vagy hasonló technológiák egy központi pontot jelentenek az Internet hatékony működését illetően, egy barátságos böngészési tapasztalat létrehozásában segít, amely mindegyik felhasználó tetszése és érdekei szerint alkalmazkodik. A Sütik letiltása vagy kikapcsolása eredményeként bizonyos weboldalak vagy azok részei használhatatlanná válhatnak.
A Sütik kikapcsolása nem azt jelenti, hogy a törvény tiszteletben tartásával már nem fog online reklámokat kapni – hanem csak azt, hogy a készüléke már nem tartja számon a kedvelt beállításait és érdekeit, amelyeket a böngészési magatartása által nyilvánított ki. Példák a Sütik fontos felhasználására (amelyek nem szükségeltetik egy felhasználó egy fiók általi bejelentkezését):
Felhasználó kedvenc beállításai szerint alkalmazkodott tartalom és szolgáltatások – termék és szolgáltatás kategóriák.
Felhasználó érdekeihez alkalmazkodott ajánlatok
Jelszavak megjegyzése
A gyerekvédelmi szűrők megjegyzése, amit az Internet tartalmat illeti (family mode opciók, safe search funkciók).
Reklámok lejátszási gyakoriságának korlátozása – egy weboldalon egy felhasználónak egy bizonyos reklám megjelenítési számának a korlátozása.
Lényeges reklám szolgáltatása egy felhasználó számára.
Elemzési-tulajdonságok felmérése, optimalizálása és adaptációja – mint például egy weboldalon egy bizonyos böngészési forgalmi szint jóváhagyása, milyen típusú tartalom kerül megtekintésre, illetve az a mód, amely által a felhasználó elér egy weboldalra (pl.: keresők által, közvetlenül, más weboldalakról stb.). A weboldalak ezeket az elemzőket a használatukra nézve lefuttatják annak érdekébe, hogy szolgáltatásaikat a felhasználó javára adaptálják.

Biztonság és adatvédelemmel kapcsolatos nézőpontok

Általában a böngészőknek be vannak építve adatvédelmi beállításai, amelyek különböző Süti-elfogadási szinteket szolgáltatnak, ezek érvényességi időszakát és automatikus törlést, miután a felhasználó meglátogatott egy bizonyos weboldalt.
Más biztonsági tényezők a Sütiket illetően:
A böngésző beállításainak testre szabása ami a sütiket illeti, annak érdekébe, hogy Önnek egy kényelmes süti-felhasználási szintet nyújtson.
Ha Ön az egyedüli személy, aki a számítógépet használja, ha akarja, hosszabb időszakokat is beállíthat a korábbi böngészések és a bejelentkezési személyes adatok tárolására.
Ha többen hozzáférhetnek a számítógépéhez, beállíthatja a böngészőt úgy, hogy a böngésző mindegyik lezárása után az személyes adatok törlődjenek. Ez a Sütiket küldő weboldalakra való belépés és a böngészési szesszió lezárásánál minden információ törlése egyik változata.

További hasznok linkek és információk

Ha több információt szeretne megtudni a Sütikkel, illetve azok használatával kapcsolatosan, akkor a következő linkeket ajánljuk figyelmébe:
Microsoft Cookies guide
All About Cookies
http://www.youronlinechoices.com/hu/

Sütik és hasonló technológiák preferenciáinak kezelése

atorta a következő harmadik felek szolgáltatásait használja fel funkcionalitások nyújtása, elemzés és reklámozás érdekében. Lehetséges, hogy ezek a harmadik felek Sütiket és/vagy hasonló technológiákat állítsanak be és használjanak az atorta által működtetett weboldalakon, illetve más, az atorta által működtetett weboldalakon és applikációkon kívüli weboldalakon és applikációkon.

További részletekért olvassa el az adatvédelmi szabályokat és a felhasználók testreszabott beállításainak adminisztrálási tájékoztatóit és adott esetben, az ezeket a szolgáltatásokat kezelő vállalatok által nyújtott kikapcsolási lehetőségeket tartalmazó tájékoztatókat.

Google Analytics

Google AdWords

Google Maps API

Facebook

Firebase

Pinterest Ads

TikTok

Itt tudod kezelni a sütiket és egyéb harmadik fél általi szolgáltatások beállításait